A Jürgen Blödel-Pawlik v. HanseMerkur Reiseversicherung AG ügy (C-134/11) tényállása szerint, 2009. augusztus 4-én J. Blödel-Pawlik szervezett utazást foglalt maga és felesége számára a Rhein Reisen GmbH-nál, mely társaság utazásszervezői minőségében 2009. augusztus 1-jei hatállyal fizetésképtelensége esetére szóló biztosítást kötött a HanseMerkur Reiseversicherunggal.
Az utazásszervező a tervezett utazás kezdete előtt közölte ügyfelével, hogy kénytelen fizetésképtelenséget jelenteni. Az ügyfélnek korábban kiadott igazolások értelmében az utazásszervező vállalta, hogy az utazás befizetett díját megtéríti számára, amennyiben fizetésképtelensége következtében nem teljesíti az utazási szolgáltatásokat. Az alapügyben megállapításra került, hogy az utazásszervezőnek valójában egyáltalán nem állt szándékában lebonyolítani a szóban forgó utazást. Mind az események időbeli sorrendje, mind az utazásszervező bankszámláján történt pénzügyi tranzakciók kivonata az utazásszervező csalárd magatartását tanúsította.
Az ügyfél ezen körülmények között fordult a biztosítóhoz, hogy az általa befizetett utazás árának megtérítését követelje. A biztosító mindazonáltal arra hivatkozott, hogy nem köteles ezt az összeget megtéríteni, mivel az alapeljárás tárgyát képező esetben az utazás lemondása kizárólag az utazásszervező csalárd magatartásából ered, amely helyzet nem esik a szervezett utazási formákról szóló 90/314/EGK Irányelv 7. cikkének hatálya alá.
Mivel az alapügyben eljáró bíróságnak (Landgericht Hamburg, Németország) is kétségei voltak a tekintetben, hogy a hivatkozott Irányelv a fogyasztóknak az utazásszervezők csalárd magatartásával szembeni védelmére is vonatkozik-e, előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette az EuB elé:
„A 90/314/EGK Irányelv 7. cikkét akkor is alkalmazni kell-e, ha az utazásszervező azért válik fizetésképtelenné, mert az utasoktól beszedett összegeket kezdettől fogva fennálló csalási szándékkal, rendeltetésüktől teljes mértékben eltérően használta fel, és az utazás lebonyolítását egyáltalán nem tervezte?”
A 90/314/EGK Irányelv 7. cikke szerint a szervező és/vagy közvetítő szerződő fél kellő biztosítékra vonatkozó igazolást nyújt annak biztosítása érdekében, hogy fizetésképtelenség esetén a befizetett összeget visszatérítse, és a fogyasztót hazaszállítsa. E rendelkezés alapvető célja tehát annak biztosítása, hogy a fogyasztók hazaszállítása és az általuk befizetett összegek megtérítése biztosított legyen az utazásszervező fizetésképtelensége vagy csődje esetén.
Az EuB megjegyezte, hogy az Irányelv hivatkozott cikke a biztosítékot nem köti semmiféle, az utazásszervező fizetésképtelenségének okaira vonatkozó különös feltételhez. E tekintetben hivatkozott a C-140/97. számú Rechberger és társai ügyben 1999. június 15-én hozott ítéletére, melyben megállapította, hogy a 90/314/EGK Irányelv 7. cikke magában foglalja a szervezett utazások utasaira az általuk befizetett összegek megtérítésének, valamint hazaszállításának biztosításához való jogának átruházására vonatkozó eredménykötelezettséget az utazásszervező fizetésképtelenségének esetén, és e biztosíték célja pontosan a fogyasztóknak a bármilyen okból bekövetkező fizetésképtelenség következményeitől való védelme.
Az EuB ebből azt a következtetést vonta le, hogy valamely utazásszervező gondatlan magatartása vagy rendkívüli, illetve előreláthatatlan események bekövetkezése a 90/314/EGK Irányelv 7. cikke alapján nem képezheti akadályát a befizetett összegek megtérítésének és a fogyasztók hazaszállításának. Ezen túlmenően a 90/314/EGK Irányelv 7. cikkének ezen értelmezését az Irányelv által követendő magas szintű fogyasztóvédelem biztosításának célkitűzése is alátámasztja.
A fenti megfontolásokra tekintettel az EuB az előterjesztett kérdésre a következő választ adta:
„A szervezett utazási formákról szóló, 1990. június 13-i 90/314/EGK Irányelv 7. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az olyan helyzet is a hatálya alá esik, amelyben az utazásszervező fizetésképtelensége annak csalárd magatartásából ered.”
