Az alkotmányossági vizsgálat alapjául szolgáló ügy hátterében a Société Mutuelle des Transports Assurances (SMTA) biztosító egyesülettel szemben foganatosított felügyeleti intézkedés állt. Az SMTA működése már egy ideje nem felelt meg a minimális szavatoló tőke követelményeknek, és a nettó díjbevétele is folyamatosan csökkent, így az ACPR a CMF fent említett rendelkezésére hivatkozva kényszer állomány-átruházást rendelt el. Ezt követően az SMTA a francia alkotmánybírósághoz fordult, mert jogi álláspontja szerint a kényszer állomány-átruházás a tulajdonhoz való jog sérelmét eredményezi, s így ellentétes az 1789. évi Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának XVII. cikkelyével, amely a magántulajdon sérthetetlenségét deklarálja, továbbá kimondja, hogy „tulajdonától senki sem fosztható meg, legfeljebb és csakis oly esetekben, amikor ezt a közösség érdekéből fakadó nyilvánvaló és törvényes úton megállapított szükségesség követeli meg, ám ekkor is csak igazságos és előzetes kártalanítás fejében”.
A francia alkotmánybíróság a biztosító egyesület hivatkozását alaposnak találta, és megállapította, hogy a tulajdonhoz való jogot sérti az, hogy a biztosító meg van fosztva attól, hogy még a felügyelő hatóság beavatkozását megelőzően rendelkezzen az általa kezelt biztosítási állomány teljes vagy részleges átruházásáról egy másik biztosító részére, következésként a CMF támadott rendelkezése alkotmányellenesnek minősül.
A francia alkotmánybíróság tehát kimondta, hogy a biztosítók által kezelt biztosítási szerződések képezte állomány jogi értelemben véve forgalomképes dolognak minősül, és ekként ugyanúgy az Alkotmányban rögzített tulajdonvédelem alatt áll, mint bármely más, jogtalan kisajátítás elől védett dolog. Ebből az is következik, hogy a felügyelő hatóság kizárólag abban az esetben rendelheti el a biztosítási állomány kényszerátruházását, ha azt nyilvánvaló közérdekből, a törvényben meghatározott esetekben és megfelelő, előzetes kártalanítás mellett teszi.
A francia alkotmánybíróság ismertetett határozatát követően a jogalkotó rövid időn belül javaslatot terjesztett elő, mely a CMF vitatott rendelkezésének alkotmányellenességét hivatott orvosolni. A 2016 márciusában előterjesztett törvényjavaslat (ún. Sapin II. Javaslat) 21. szakasza értelmében a jogalkotó ugyan vissza kívánja állítani az ACPR kényszer állomány-átruházással kapcsolatos jogkörét, ezt azonban meg kellene, hogy előzze a felügyelő hatóság felhívása, miszerint a fizetési nehézségekkel küzdő biztosító a kilátásba helyezett kényszer állomány-átruházást megelőző legalább négy hónappal korábban terjesszen elő állomány-átruházás engedélyezése iránti kérelmet, és csak ezt követően kapjanak értesítést a kilátásba helyezett felügyeleti intézkedésekről a biztosító hitelezői. Az értesítést követően a biztosító hitelezőinek két hónap állna rendelkezésre, hogy az állomány átruházásával kapcsolatos észrevételeiket a felügyeletnek előterjesszék, melyet követően a felügyelet – amennyiben a biztosítottak és a hitelezők érdekei nem sérülnek – az állomány-átruházást jóváhagyja.
A fentiek alapján látható, hogy akár önkéntes-, akár kényszerátruházás keretében kerül ki a biztosítási állomány a bajba jutott biztosító vagyonából, a végső szót továbbra is a felügyelő hatóság mondaná ki, ugyanakkor a biztosító számára immár nem csak a korábbi kényszerpálya állna nyitva, hanem jogosult lenne – időkorláthoz kötötten – szabadon rendelkezni az állománya (illetve annak egy része) átruházásáról, mely nem vitásan lehetővé tenné a biztosítói vagyon megóvását.
A megsemmisített francia jogszabályi rendelkezések által szabályozott kényszer állomány-átruházást a magyar biztosítási közjog is intézményesíti. A 2016. január 1. napján hatályba lépő új Biztosítási Törvény (a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény) 167. § (1) – (4) bekezdése – a biztosítókkal kapcsolatos reorganizációs eljárások cím alatt – úgy rendelkezik, hogy
(i) a tevékenységi engedély visszavonásával egyidejűleg a Felügyelet a biztosítottak érdekeinek a védelme érdekében intézkedhet a biztosító tevékenységi engedély visszavonásával érintett állományának részben vagy egészben történő átruházása érdekében szükséges intézkedések megtételére;
(ii) a Felügyelet az (1) bekezdésben meghatározott esetben az állomány-átruházás sikeres lebonyolítása céljából felügyeleti biztost rendel ki, vagy a már kijelölésre került felügyeleti biztos megbízólevelét haladéktalanul módosítja;
(iii) a felügyeleti biztos – a biztosító képviseletében – az állomány-átruházás lebonyolítása érdekében a kijelölését, vagy a megbízólevél módosítását követő harminc napon belül, állomány-átruházásra irányuló megállapodás megkötése céljából, ajánlattételre hívja fel az átruházandó szerződéses állomány vagy állományok művelésére jogosító tevékenységi engedéllyel rendelkező, Magyarország területén székhellyel rendelkező biztosítókat, tagállami és harmadik országbeli biztosítók magyarországi fióktelepeit;
(iv) a (3) bekezdésben meghatározott felhívásnak tartalmaznia kell: a) az átruházandó állomány pontos meghatározását, az átruházásra kerülő állomány szerződési feltételeit, b) az átruházandó állományhoz kapcsolódó biztosítástechnikai tartalékok és az azokhoz kapcsolódó átadni tervezett eszközök megjelölését.
A magyar szabályozás is a tevékenységi engedély visszavonását követően teszi lehetővé az MNB által kirendelt felügyeleti biztosok számára a kényszer állomány-átruházás lebonyolítását, anélkül, hogy a felügyeleti beavatkozást megelőzően lehetővé tenné a bajba jutott biztosító számára, hogy maga gondoskodjon – piaci alapon – az állomány értékesítéséről. A Bit. továbbá nem tartalmaz arra vonatkozó garanciális szabályokat sem, melyek kizárnák a szükséghelyzetbe került biztosító tulajdonhoz való jogának sérelmét, pl. nem rögzíti a felügyeleti biztosok azon kötelezettségét, hogy az állományt csak annak valós piaci értékén ruházhatják át.
Ezzel összefüggésben hangsúlyozni kell azt is, hogy egy szükséghelyzetbe került biztosító esetében az is előfordulhat, hogy az állományának nem feltétlenül van piaci értéke, pl. azért mert az állomány tartalékhiányos, s így az állományt átvevő biztosítónak kell saját forrásból megképeznie a hiányzó biztosítástechnikai tartalékokat. Ebben az esetben is felvethető ugyanakkor, hogy önmagában az ügyfelek (és adataik) összessége, valamint az ügyfelek jövőbeli díjfizetési potenciálja is olyan érték, mely érdekeltté teszi az átvevő biztosítót az állomány megszerzésében, akár úgy is, hogy a hiányzó tartalékokat a szükséges szintre feltölti.
Éppen ebből eredt bírósági jogvita az újkori hazai biztosítástörténet első kényszer állomány-átruházását követően, az akkori Állami Biztosításfelügyelet (ÁBIF) által állomány-átruházásra kötelezett TIR Biztosító Egyesület (TIR) és az állományát átvevő biztosító között. Az ÁBIF 1997. január 1. napjától megtiltotta a TIR számára a „TIR igazolvány felhasználók felelősségbiztosítása” elnevezésű módozat terjesztését és kötelezte a biztosító egyesületet, hogy a módozathoz kapcsolódó biztosítási állományt 30 napon belül ruházza át olyan biztosítóra, amelyik a tevékenység végzésére jogosultsággal rendelkezik. Amellett, hogy az ÁBIF megállapította, hogy a szóban forgó módozat valójában nem felelősség-, hanem kezesi biztosítási terméknek tekintendő, melynek művelésére a TIR engedéllyel nem rendelkezik, azt is megállapította, hogy a TIR egyes külföldi vámeljárások folyamatban léte ellenére nem képezte meg a szükséges függő kártartalékokat és a szóban forgó állomány tetemes tartalékhiányt mutat. A fentiekre tekintettel, a megkötött állomány-átruházási szerződés azt rögzítette, hogy az átvett állománynak ellenértéke nincs és az állomány-átruházásra ingyenes szerződés keretében, ellenérték fizetése nélkül került sor.
Miután a TIR értesült arról, hogy egyes külföldi vámszervek megszüntették azokat a vámeljárásokat, amelyek miatt korábban biztosítási szolgáltatások teljesítése volt várható, és amelyekhez kapcsolódóan az ÁBIF korábban tartalékhiányt állapított meg, a TIR tévedésre, uzsorára és feltűnő értékaránytalanságra hivatkozással megtámadta az állomány-átruházási szerződést. A per a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma előtt 6.G.75.875/1999. szám alatt volt folyamatban. A bíróság végül jogerősen elutasította a TIR keresetét, de az ügy jól példázza, hogy könnyen vita kerekedhet a felek között, hogy valójában mi adja egy biztosítási állomány értékét és milyen körülmények milyen kihatással lehetnek egy állomány értékére.
A jelen blog bejegyzésnek a francia Alkotmánybíróság határozatán túl az is aktualitást ad, hogy a Magyar Nemzeti Bank – a tevékenységi engedélyek egyidejű visszavonása mellett – a napokban kötelezte H-JÉ-II-35/2015. számú határozatával a TIR Biztosító Egyesületet (új nevén Széchenyi István Kölcsönös Biztosító Egyesületet), hogy ruházza át biztosítási állományát „egy az állomány átvételére vállalkozó biztosítóra”.
