Vagyonbiztosítási szerződések esetében a Legfelsőbb Bíróság (LB) már évekkel ezelőtt megállapította, hogy olyan esetben, ha a casco biztosítási szerződés szerződőjeként a lízingbeadó indokolatlanul késlekedik a biztosító elleni perindítással, a lízingbevevő – mint a casco biztosítási szerződés biztosítottja – a biztosító ellen benyújtott keresetével – mint a biztosítóhoz a Ptk. 550. § alapján intézett írásbeli nyilatkozattal – a lízingbeadó társaság, mint szerződő fél helyébe lépett. Az LB szerint ennek gyakorlását követően olyan jogi helyzet áll elő, amelyben nem tehető vitássá, hogy a lízingbevevő – eredetileg biztosított – szerződő félként jogosult a szerződés teljesítésére irányuló per megindítására. Pfv.VIII.23.560/1998. és Pfv.VIII.21.000/1999. számú ítéleteiben (Bírósági Határozatok 2000.12. és 2001.225.) a LB leszögezte, hogy az ilyen igényérvényesítés az ügyleti feltételekből következően, értelemszerűen csak a kedvezményezett (helyesen: az engedményes), azaz a lízingcég javára szóló marasztalásra irányulhat.
A mostani jogvitában a szerződő által a dolgozója javára kötött életbiztosítási szerződést a biztosító felmondta, mert álláspontja szerint a biztosított dolgozó a biztosítási ajánlat egészségügyi nyilatkozatában nem a valóságnak megfelelő választ adott, ezért a biztosító csak a szerződéskötést követően szerzett tudomást a szerződést érintő olyan lényeges körülményekről, melyek ismeretében a kockázatot nem vállalta volna el. A felperes munkáltató – az életbiztosítás szerződőjeként – annak megállapítását kérte a bíróságtól, hogy a biztosító felmondása jogszerűtlen volt. Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, mondván, hogy a megállapítási kereset Pp. 123. § szerinti feltételei nem állnak fenn, mert a felperes kérheti a biztosítási összeg megfizetését a kedvezményezett javára, márpedig ha marasztalás kérhető, a felperes megállapítás iránti keresete nem foghat helyt.
A felperes fellebbezésében kifejtette, hogy álláspontja szerint életbiztosítás esetén a teljesítést a kedvezményezett követelheti, lévén, hogy a biztosítási összeg megfizetésére irányuló követelés az ő követelése, nem pedig a szerződőé. Ezzel együtt a felperes fellebbezésében a Pp. 247. § (1) bekezdésének c) pontja alapján megváltoztatta keresetét és megállapítás helyett marasztalást kért, mégpedig a biztosítási összeg kedvezményezettje javára. 2.Gf.75.495/2006. számú másodfokú ítéletében (Bírósági Döntések Tára 2008.178.) a FB aláhúzta, hogy a biztosítási szerződés szerződője nem zárható el attól, hogy az általa kötött szerződés alapján a szerződés rendelkezéseinek megfelelő – a kedvezményezett részére történő – teljesítést követeljen.
A fentiek szerinti perbizományszerű perlés lehetőségének elismerésével a FB tulajdonképpen a szerződő és a biztosítási szerződés főtárgya közötti viszonyt értelmezte, azt követően, hogy a biztosítási esemény bekövetkezett. A Ptk. 547. § (1) bekezdése alapján az elmélet és a gyakorlat eddig egyaránt úgy tartotta, hogy a biztosítási esemény bekövetkezésével a biztosítottat illetve annak kedvezményezettjét illeti meg kizárólagos rendelkezési jog a biztosítási szolgáltatás felett, ide értve természetesen annak perben való érvényesítését is. Ezt a megközelítést árnyalja annyiban a FB mostani döntése, hogy a biztosítási esemény bekövetkezése sem érinti a szerződő azon jogát, hogy – mintegy a biztosítási összeg feletti rendelkezési jog visszamaradó szurrogátumaként – a biztosítónak a kedvezményezett javára történő marasztalását kérje a bíróságtól. Az, hogy a fentiekhez hasonló esetben az életbiztosítást megkötő szerződő fellép-e a kedvezményezett jogainak a megóvása érdekében, természetesen csak joga, s nem kötelezettsége a szerződőnek.
Egészen más a helyzet, ha pl. elszámolási viszony van a szerződő és a biztosított között (pl. finanszírozás okán), és a biztosítási szerződés (pl. egy casco biztosítás) a biztosítottnak a szerződő felé fennálló követelésének az egyik biztosítékaként funkcionál. Ilyen esetben mondta ki Gfv.I.32.694/2001. számú ítéletében (Bírósági Döntések Tára 2002.99.) a LB, hogy a Ptk. 550. §-a biztosítja ugyan a biztosított részére a perindítás jogát (ld. belépési jog a szerződésbe), ez azonban nem kötelezettség, csupán lehetőség a biztosított számára. Ha a biztosított – akinek finanszírozott gépjárművét ellopták, s emiatt hitelszerződését a finanszírozó felmondta – úgy dönt, hogy a biztosítási szerződésbe nem kíván belépni, az igényérvényesítés a szerződő feladata. Az igényérvényesítés ilyen esetben azon túl, hogy a szerződő, mint engedményes érdekében áll, egyúttal a biztosított érdekét is szolgálja, hiszen a biztosító teljesítése esetén részben vagy egészben szabadul saját fizetési kötelezettsége alól, mely a szerződő felé terheli. Ezzel kapcsolatban a LB megállapította, hogy mindaddig, amíg a felperes (finanszírozó / szerződő) a biztosítóval szembeni igényérvényesítési kötelezettségének elvárható módon nem tesz eleget, a biztosított tartozásának fennállta, vagy annak összege sem állapítható meg. Elvárható tehát a LB álláspontja szerint a lízingbeadótól és ezért a biztosítóval szembeni per megindításától nem zárkózhat el lopáskár esetén, ha reális esély mutatkozik az eredményes igényérvényesítésre.
