Egyes bíróságok gyakorlatában (pl. Pesti Központi Kerületi Bíróság, Fővárosi Bíróság, Pest Megyei Bíróság, Fővárosi Ítélőtábla) ez odáig vezetett, hogy pénzügyi fióktelepek által, illetve ellenük indított perekben ezek a bíróságok nem ismerték el a fióktelepek perbeli jogképességét és az ilyen pereket megszüntették.
A bírói gyakorlat fentiek szerinti alakulása arra késztette a peres feleket, hogy ugyanabban az ügyben újabb pert indítsanak: az ügyfelek immáron a fióktelep alapítója ellen, a biztosítók pedig – pl. díjperben, vagy regressz igény peresítése esetén – nem fióktelepükön keresztül, hanem az alapító felperesként való perben állása mellett indítottak új pert.
Mivel a biztosítási irányelvek által a fióktelepeknek szánt szerepkör és funkcionalitás mindenképpen azt indokolta, hogy működésével (biztosítási tevékenységével) összefüggésben a fióktelep perelhessen és perelhető legyen a helyi piacokon, ezért a Pest Megyei Bíróság egy fentiekhez hasonló végzése ellen az egyik hazai fióktelep irodánk közreműködésével felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bíróságon.
A Legfelsőbb Bíróság közelmúltban hozott határozatában – mellyel hatályon kívül helyezte az első- és másodfokú (permegszüntető) végzéseket – megállapította, hogy az alsóbb fokú bíróságok fentiek szerinti gyakorlatával ellentétben a fióktelep rendelkezik perbeli jogképességgel. A Legfelsőbb Bíróság jogi álláspontja az, hogy a fióktelep – függetlenül attól, hogy pénzügyi fióktelep vagy nem pénzügyi fióktelep – a cégjegyzékbe bejegyzett, önálló vállalkozási tevékenység végzésére jogosult, cégformában működő szervezeti egység, mely a tevékenységével összefüggésben, a jogszabály által meghatározott kapcsolataiban önálló jogalany, s így félként – akár felperesként, alperesként, vagy beavatkozóként – a perben eljárhat.
A Legfelsőbb Bíróság mostani döntése alapján az is egyértelmű, hogy a Fővárosi Ítélőtábla eddig irányadónak tekintett döntésével szemben, a Legfelsőbb Bíróság a fióktelepek perbeli jogképessége szempontjából nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy pénzügyi fióktelepről vagy nem pénzügyi fióktelepről van szó. A Fővárosi Ítélőtábla ugyanis eddig úgy tekintette, hogy amíg a külföldi vállalkozás és annak magyarországi fióktelepe egymástól elkülönült jogalanynak minősülnek, következésként a fióktelep jogképessége és perképessége megállapítható, addig a pénzügyi fióktelepek esetében az volt az álláspontja, hogy az EGT tagállamban székhellyel rendelkező hitelintézet vagy biztosító magyarországi fióktelepe a külföldi vállalkozás (alapító) része, az alapító üzleti tevékenységének helyszíne, amely az alapítótól elkülönült jogalanyisággal és perképességgel nem rendelkezik.
A Legfelsőbb Bíróság döntésének várható jelentősége az, hogy országosan egységessé teszi a bíróságok gyakorlatát és ezentúl nem kérdőjeleződik meg a banki és biztosítói fióktelepek perképessége. Ez nem utolsó sorban szükségtelenné teszi a fióktelepek által alkalmazott banki üzletszabályzatok és biztosítási feltételek módosítását, melyek rögzítik, hogy az ügyfelek jogvita esetén pontosan kivel szemben és milyen fórum előtt indíthatnak pert.