A Kúria mostani döntését követően és a GVH új eljárását megelőzően mindenképpen hasznos áttekinteni a nevezett kartell ügy, azon belül is a céljutalék megállapodások versenyjogi megítélésének történetét, mert minden jogorvoslati fórum ellentétesen döntött ebben kérdésben, mint az előző (felülbírált) fórum (az első fokú bíróság a GVH-val, a másodfokú bíróság az első fokú bírósággal, a Kúria pedig a másodfokú bírósággal nem értett egyet).
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 2006. december 21-én meghozott Vj-51/2005/183. számú határozatában (Határozat) megállapította, hogy az Allianz Hungária Biztosító Rt., a Generali-Providencia Biztosító Zrt., a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ), a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft., a Magyar Opelkereskedők Bróker Kft. és a Porsche Biztosítási Alkusz Kft. versenykorlátozására alkalmas magatartást tanúsított. A Versenytanács a vállalkozásokkal szemben összesen 6.814.300.000 Ft bírságot szabott ki. A bírság jelentős részét a GVH az Allianz és a GÉMOSZ, valamint a Generali és a GÉMOSZ között létrejött azon megállapodások miatt szabta ki, melyben a felek a biztosítók által alkalmazandó javítói óradíjak tárgyában állapodtak meg. Ezek közül a Versenytanács azokat minősítette versenyjogsértőnek, amelyek esetében az óradíj mértéke bizonyítottan összekapcsolásra került a biztosítási termékek értékesítésében elért eredménnyel. A bírság kisebb részét (a három érintett alkuszt illetően összesen 89.300.000 forintot) a GVH a céljutalék megállapodások versenykorlátozó jellege miatt szabta ki.
Az érintett biztosítók és biztosítási alkuszok együttműködésében kikötött egyes jutalékfajták versenyjogi megítélését illetően GVH egyértelműen megállapította a biztosítók és a biztosítási alkuszok megállapodásainak versenyjogi korlátait. A GVH álláspontja szerint, nincs annak akadálya, hogy a biztosítási alkusz jutalékát ne a megbízója, a szerződő (az ügyfél), hanem a biztosító fizesse, ugyanakkor ennek – éppen az alkusz sajátos piaci helyzetéből adódóan – vannak versenyjogi korlátai: az alkusz nem köthet olyan megállapodást egy biztosítóval, amely a biztosítók közötti versenyt korlátozza. Jogsértők például a GVH szerint azok a megállapodások, amelyekben a felek abban állapodtak meg, hogy
(i) adott időszakban a biztosítási alkusz hány darab szerződést közvetít a biztosítóhoz,
(ii) a biztosítási alkusz az adott időszakban általa közvetített biztosítási szerződések minimum meghatározott százalékát közvetíti a biztosítóhoz, azt is rögzítve, hogy ez havonta minimum hány biztosítási szerződést jelent,
(iii) adott időszakban az alkusz által a biztosítóhoz közvetített biztosítási szerződések száma meghaladja a korábbi (irányadó) időszakban közvetített szerződések számát,
(iv) a versenytörvénybe ütköznek továbbá mindazon megállapodások, amelyek a biztosítási alkusz jutalékának (céljutalékának) mértékét az általa a biztosítóhoz közvetített szerződések számához (vagy az új szerzés állománydíjához) mérten sávosan állapítja meg, ezzel arra ösztönözve az alkuszt, hogy minél több szerződést közvetítsen ugyanahhoz a biztosítóhoz.
A GVH fenti megállapításai körében annak tulajdonított jelentőséget, hogy az alkusz olyan független szereplője a piacnak, akit maga az ügyfél bíz meg a számára legmegfelelőbb szolgáltatás felkutatásával és kiközvetítésével, s ez által „ügyfélkörében maga az alkusz hozza létre és működteti a biztosítási termékek (és a termékgazda biztosítók) versenyét”. Márpedig ebben a helyzetben – a GVH álláspontja szerint – egyenesen a verseny torzítására alkalmasak azok a jutalékozási megállapodások, melyek jellegüknél fogva deformálhatják az alkusz függetlenségét azáltal, hogy az alkusz egyes biztosítók termékeinek közvetítésében és így saját jutalékbevételének maximalizálásában lesz érdekelt, ahelyett, hogy az ügyfelek legjobb érdekét szem előtt tartva a versengő termékek közül a legmegfelelőbbet közvetítené megbízójának.
A GVH külön kiemelte, hogy “a biztosítási termék jellemzői és az ügyfél elvárásai azok, amelyek meghatározhatják, hogy milyen körben kell összehasonlítást végezni, s nem lehet az alkusz egyoldalú (saját érdekei, illetve az általa a biztosítókkal megkötött megállapodások által befolyásolt) döntése, hogy hány és mely biztosító termékei kerülnek bevonásra az általa közvetített termékek közé.
A GVH azt is aláhúzta, hogy „a biztosítási alkuszok szerepe lényegesen eltér más közvetítők versenyben betöltött szerepétől. Míg például egy élelmiszereket árusító üzlettől nem várható el, hogy egy adott termékkategóriában minden egyes versenyző terméket árusítson, s ezek közül az adott vásárlónak az ez utóbbi számára legmegfelelőbb terméket kínálja, addig az alkusz feladata éppen az, hogy megbízója, a fogyasztó érdekében eljárva az adott termékkategóriából a fogyasztó számára legmegfelelőbb biztosítási terméket kínáló biztosítóval való szerződéskötést segítse elő megbízója oldalán eljárva”.
A Határozat közzétételét követően nem sokkal a GVH és a PSZÁF Felügyeleti Tanácsa közös közleményt adott ki a biztosítók és biztosítási alkuszok részére, melyben a GVH kiemelte, hogy a Határozat egyes rendelkezései nem jelentik azt, hogy az eljárás alá vont és más biztosítók és alkuszok nem köthetnek egymással megállapodást a jutalékra is kiterjedően. A GVH a Határozattal azt kívánta elérni, hogy ezen megállapodások a versenyjogi előírások tiszteletben tartásával kerüljenek megkötésre.
A GVH határozatának bírósági felülvizsgálata során a Fővárosi Bíróság 7.K.31.116/2007/44. számú ítéletével a céljutalék megállapodások fenti minősítésével kapcsolatos megállapításokat hatályon kívül helyezte, a GVH-t új eljárásra kötelezte és erre tekintettel a biztosítókra kiszabott bírságot csökkentette, az alkuszokra kiszabott bírságot pedig mellőzte, megállapítva, hogy ha a jutalékverseny az alapjutalékok terén önmagában nem versenyellenes, akkor a céljutalékokon keresztüli jutalékverseny sem az, sőt alapesetben a verseny intenzitását növelő piaci magatartás. A Fővárosi Bíróság egyedül az olyan céljutalék megállapodások tekintetében látott esetleges versenykorlátozó hatást a GVH érvelése alapján, ahol a felek (biztosító és alkusz) meghatározott értékesítési részesedést kötöttek ki. Ebben az esetben ugyanis lehet beszélni „szabadon hagyott” értékesítési mennyiségről, attól függően, hogy időben az alkuszok kivel állapodtak meg előbb.
A Fővárosi Bíróság ítéletét a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla 2.Kf.27.129/2009/14. számú ítéletével megváltoztatta, és a céljutalék megállapodások versenyjogi megítélését illetően a GVH álláspontját osztotta. A Fővárosi Ítélőtábla kifejtette, hogy az alapjutalék és a céljutalék közötti fő különbség abban áll, hogy míg az alapjutalékot az alkusz minden biztosítás közvetítéséért megkapja, addig a céljutalékot csak akkor, ha az azt adó biztosító számára az előre meghatározott mennyiségű biztosítást közvetíti. Az alkusz motivációja mindkét esetben az, hogy minél több szerződést közvetítsen, ám az alapjutalék esetében lényegében közömbös, hogy melyik biztosító termékét ajánlja, hiszen jutalékot mindegyiktől kap, a céljutalék esetében már a közvetítések mennyiségi növelése elválaszthatatlanul kapcsolódik a céljutalékot nyújtó biztosító szerződéséhez. Az alapjutalékban részesülő alkusz a nagyobb összeg reményében esetleg a magasabb közvetítői díjat adó biztosító szerződését fogja ajánlani. A céljutalék esetében ez még nem elég, mert önmagában a mennyiségi növelés nem alapozza meg a céljutalék odaítélését. Ahhoz el kell érni egy előre megjelölt mennyiséget, amelynek érdekében már az alkusz valóban képes félretenni a fogyasztó érdekeit. A céljutaléknál tehát nem arról van szó, hogy több szerződés közvetítéséért több jutalékot kap az alkusz, hanem a céljutalék csak abban az esetben jár, ha a biztosító által meghatározott mennyiséget sikerül közvetítenie. Az ösztönzés foka tehát egészen más, hatása lényegesen eltér az alapjutalék hatásától; a céljutalékot adó biztosító termékét fogja előnyben részesíteni.
A fentiek alapján a Fővárosi Ítélőtábla szerint nem fogadható el az az elsőfokú ítéleti érvelés, miszerint a biztosítóknak lehetőségük van az eljárás alá vont biztosítóknál (Allianz és Generali) magasabb (cél)jutalékot ajánlaniuk. Ez esetben ugyanis ők is versenyjogsértést követnének el, hiszen ezzel a céljuk az eljárás alá vont biztosítókkal egyezően csak az lenne, hogy a saját részesedésük növelése érdekében korlátozzák a versenyt, a versenytársakat kiszorítsák a piacról.
A Kúria, mint felülvizsgálati bíróság a felperesek felülvizsgálati kérelmeit elbírálva a felperesek magatartását úgy értelmezte – egyetértve a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletével -, hogy célzott versenykorlátozásnak minősülnek azon megállapodások, amelyek alapján a gépjármű-biztosítótársaságok kétoldalúan megállapodnak a gépjárműjavító műhelyként is működő gépjármű- márkakereskedőkkel, illetve az e márkakereskedőket képviselő szövetséggel az adott biztosító társaság által biztosított járművek javítása után általa fizetett javítási óradíjról, kikötve, hogy ez a díj többek között a márkakereskedő által biztosítási alkuszként a biztosító társaság javára közvetített biztosítások számától és arányától függ.
Alaptalannak találta ugyanakkor a Kúria a jogerős ítéletet a céljutalék megállapodásokkal kapcsolatos – az érdemi döntésre is kiható – eljárási jogszabálysértések okán. E körben a Kúria egyetértett az elsőfokú bírósággal, mely helytállóan mutatott rá, hogy a GVH jogszabálysértő módon terjesztette ki az eljárását, a piaci magatartás jogsértő voltát nem bizonyította, a jogkövetkezmények alkalmazásához szükséges tényállást pedig – e körben – nem tárta fel, vagyis ebben a kérdésben a GVH szabályszerű vizsgálatot nem folytatott le. A Kúria ennek folytán alaposnak értékelte a GVH új eljárásra való kötelezését.
A Kúria döntése folytán jelentőssé válnak a Fővárosi Bíróság, mint első fokú bíróság 2009-es ítéletének azon rendelkezései, melyek szerint
(i) a megismételt eljárásban a GVH-nak fel kell tárnia a céljutalék megállapodások általános piaci gyakorlatát, szükség esetben újabb ügyfelek bevonásával is;
(ii) állást kell foglalnia abban a kérdésben, hogy a céljutalék megállapodások versenykorlátozóak lehetnek-e, és szükség szerint abban is, hogy
(iii) a Vertikális Csoportmentességi Rendelet (a vertikális megállapodások egyes csoportjainak a versenykorlátozás tilalma alóli mentesítéséről szóló 205/2011. (X.7.) Kormányrendelet) kivételi szabályai közül van-e olyan, amely ebben az ügyben alkalmazható, illetve, ha nincs
(iv) vizsgálnia kell a GVH-nak, hogy a Tpvt. 16/A. §-ának alkalmazása szóba jöhet-e.
A 7 év után megismételendő eljárásban tehát számítani lehet arra, hogy a GVH vizsgálni fogja a céljutalékok biztosítási piaci gyakorlatát, azok hatását a piaci versenyre, és ennek keretében széles körben fog tudakozódni a piacon. Szakmai szempontból hasznos hozadéka lehet az új eljárásnak, hogy a GVH-nak állást kell foglalnia abban a jogkérdésben, hogy a biztosítók és az alkuszok jutalék megállapodásai a Vertikális Csoportmentességi Rendelet hatálya alá esnek-e.
A Kúria mostani döntése minden esetre fenntartotta a piac azzal kapcsolatos bizonytalanságát, hogy mennyiben köthetők érvényes céljutalék megállapodások biztosítók és biztosítási alkuszok között.
