Ismert, hogy az egykor kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást is művelő MÁV ÁBE fizetésképtelensége annak idején olyan kártérítési- és biztosítási jogi kérdéseket hozott felszínre, melyek korábban nem merültek fel. Egyes kérdések egyenesen az Alkotmánybíróság, mások az Európai Unió Bírósága döntését igényelték.

Arra figyelemmel, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény (Gfbt.) 3. § 21. pontja szerinti – a fizetésképtelen felelősségbiztosító ügyfelei által okozott károkra fedezetet nyújtó – Kártalanítási Alap felállítására csak a MÁV ÁBE fizetésképtelenségét követően került sor (nem visszaható hatállyal), ezért az egyik ilyen kérdés az volt, hogy a fizetésképtelen felelősségbiztosító ügyfelei által okozott károk károsultjai követelhetik-e káraik megtérítését a MABISz által kezelt Kártalanítási Számlától, illetve a Zöld Kártya Egyezmény hatálya alá eső esetekben a Nemzeti Irodától. Más szóval a fizetésképtelenné vált felelősségbiztosítónál KGfB szerződéssel rendelkező üzembentartó a Gfbt. és a Zöld Kártya Egyezmény alkalmazásában biztosítatlannak minősül-e?

A válasz egyértelműen az volt, hogy nem, mert az ilyen üzembentartók nem vitásan eleget tettek biztosítási szerződéskötési kötelezettségüknek, azaz a károkozásuk pillanatában érvényes KGfB szerződéssel rendelkeztek. A MABISz helytállási kötelezettsége szempontjából nem volt releváns körülmény, hogy az ilyen KGfB szerződések a biztosító csődje miatt mégsem nyújtottak fedezetet a károsultaknak okozott károkra, mert a Gfbt. és az alapjául szolgáló európai uniós irányelvek alkalmazásában a biztosítási kötelezettség ellenére biztosítással nem rendelkező üzemben tartó minősül biztosítatlannak, nem pedig az, akinek KGfB szerződése a biztosító fizetésképtelensége miatt nem nyújt tényleges fedezetet az okozott károkra. Ezt az álláspontot fogalmazta meg az Európai Unió Bírósága is a Csonka és társai kontra Magyar Állam ügyben (C-409/11) hozott ítéletének 33. pontjában.

A teljesség kedvéért érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy volt olyan hazai ítélet, amely ezzel ellentétes álláspontra helyezkedett. Így pl. a Gyöngyösi Városi Bíróság 3.P.20.120/2009/14. számú ítéletében úgy foglalt állást, hogy a felperes MABISZ – mint a Kártalanítási Számla kezelője – köteles volt a II. rendű alperes MÁV ÁBE KGfB szerződésével rendelkezett I. rendű alperes üzembentartó okozta károkat megtéríteni, majd jogosult volt az ezzel kapcsolatos ráfordításait követelni a „biztosítatlan” üzembentartótól. Ítéletében a bíróság úgy fogalmazott, hogy „közismert tény, hogy a MÁV ÁBE működését a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete megszüntette, az egyesület vagyonelszámolója pedig a maradék vagyont elsősorban a személyi sérüléses károk fedezésére fordította. Az I. rendű alperes üzembentartó KGfB szerződése mögött tehát nincs biztosítási fedezet, mely okból a MABISZ köteles volt a károkozó helyett helytállni és a károsult követelésének kielégítésével kapcsolatban felmerült összes ráfordítása megtérítését követelni az üzembentartótól. A vonatkozó kormányrendelet nem rendelkezik arra az esetre, amikor az érvényes KGfB szerződés alapján a biztosító vagyona eltűnik, fedezet nem áll rendelkezésre a bekövetkezett károk kifizetésére.” Az üzembentartót és a MÁV ÁBE-t a MABISZ megtérítési igényével szemben a fentiek szerint egyetemlegesen marasztaló első fokú ítéletet a Heves Megyei Bíróság 2.Pf.25.410/2010/4. számú jogerős ítéletével részben megváltoztatta, és az üzembentartó marasztalását mellőzte, aláhúzva, hogy „a MABISZ-szal szembeni megtérítése kötelezettsége alól az üzembentartó mentesült, mert az eljárás során kétséget kizáróan bizonyítást nyert, hogy a MÁV ÁBE-vel kötött KGfB szerződése a kár bekövetkezésének időpontjában fennállt, így a MABISZ fizetési kötelezettség hiányában teljesített a károsult részére”.

Az ír Legfelsőbb Bíróság közelmúltbeli ítélete szerint az Írországi Gépjármű Biztosítók Hivatala (Motor Insurers’ Bureau of Ireland; „MIBI”) ugyancsak nem köteles az immár megszűnt SETANTA Insurance Company Limited („Setanta Biztosító”) volt szerződőivel, mint üzembentartókkal szemben támasztott kártérítési követelésekért helyt állni. Az ír Legfelsőbb Bíróság mostani ítélete az írországi gépjármű biztosítókra és üzembentartókra mindenképpen jelentős kihatással van, az alábbiak szerint:

A Máltán bejegyzett, határon átnyúló szolgáltatóként Írországban is működő Setanta Biztosító ellen 2014. április 30. napján indult fizetésképtelenségi eljárás, hátrahagyva 1.750 db, ír üzembentartókkal szemben támasztott, tényleges biztosítási fedezettel nem rendelkező kárigényt, amelyek összértéke mintegy 93 millió €.

A Setanta Biztosító tagja volt az Írországban gépjármű biztosítási tevékenységet végző társaságokat tömörítő szervezetnek, az MIBI-nek, amely az Ír Kormánnyal kötött megállapodása – és a Gépjármű Felelősségbiztosítási Irányelv – alapján azon károsultak kártérítési igényeinek megtérítésére köteles, amelyek

(i) biztosítási fedezettel nem rendelkező, illetve

(ii) ismeretlen üzembentartó által okozott károkból erednek.

Az MIBI fenti kötelezettségének fedezetét – hasonlóan a magyar szabályozáshoz is – a kötelező gépjármű felelősségbiztosítókra kirótt hozzájárulás adja. A MIBI kötelezettségeit számos, az illetékes minisztériummal kötött megállapodás rögzíti, melyek közül a legutolsó 2009-ben jött létre (“a 2009. évi Megállapodás”).

Az MIBI nem ismerte el a fizetésképtelenné vált Setanta Biztosító egykori ügyfelei (felelősségbiztosítottjai) által okozott károkért való kártalanítási kötelezettségét, azzal érvelve, hogy a Setanta Biztosító ilyen kötelezettségeiért nem neki, hanem az ír Biztosítási Kártalanítási Alapnak (Insurance Compensation Fund; “ICF”) kell helyt állnia.

Az ICF-et törvény alapján hozták létre annak érdekében, hogy az Írország vagy az Európai Unió területén tevékenységi engedéllyel működő biztosítótársaságok fizetésképtelensége esetén helyt álljon az érintett szerződők helyett, illetve szerződőkkel szemben. Az ICF kártalanításának felső határa a fizetésképtelen biztosítóval kötött biztosítási szerződés alapján követelt összeg 65%-a, de legfeljebb 825 000 €.

A Setanta Biztosító egykori felelősségbiztosítottjai által okozott károkkal kapcsolatos kártalanítási kötelezettségre vonatkozó jogi álláspontok tisztázása érdekében a Law Society keresetet nyújt be az MIBI ellen.

Az ügyben első fokon az ír Felsőbíróság (High Court) járt el, amelynek döntése értelmében az MIBI, és nem pedig az ICF köteles a Setanta Biztosítóval szembeni követelésekért helyt állni. A Felsőbíróság szerint a 2009. évi Megállapodás 4.1.1. pontját akként kell értelmezni, hogy az MIBI köteles minden olyan közlekedési balesetből eredő kielégítetlen követelésért helytállni, amellyel kapcsolatban bírósági ítélet született, függetlenül attól, hogy az ítélet alapján kártérítésre kötelezett személy rendelkezik-e biztosítási fedezettel vagy sem, megállapítva ezzel az MIBI kártalanítási kötelezettségét függetlenül attól, hogy “az ítélet alapján kártérítésre kötelezett személy milyen okból mulasztja el fizetési kötelezettségének teljesítését”.

Az ír Fellebbviteli Bíróság (Court of Appeal) helybenhagyta a Felsőbíróság döntését.

Az ír Legfelsőbb Bíróság ezek után hatályon kívül helyezte a Fellebbviteli Bíróság ítéletét és kimondta, hogy nem az MIBI-t terheli kártalanítási kötelezettség. Álláspontja szerint a Setanta Biztosítóval, mint fizetésképtelen biztosítóval szembeni követelésekért prima facie az ICF köteles helyt állni, hivatkozva e körben az Európai Unió Bíróságának a Csonka és társai kontra Magyar Állam ügyében hozott ítéletére, amely megerősítette, hogy az EU Gépjármű Biztosítási Irányelve nem terjeszti ki az MIBI kártalanítási kötelezettségét a fizetésképtelen biztosítótársaságokra.

Az ír Legfelsőbb Bíróság nem fogadta tehát el, hogy a 2009. évi Megállapodást kötő feleknek szándékában állt volna a megállapodás hatályát kiterjeszteni a fizetésképtelen biztosító társaságokkal szembeni követelésekre is. Ennek megfelelően a Legfelsőbb Bíróság annak ellenére az ICF helytállási kötelezettségét állapította meg az ügyben, hogy a Setanta az ICF részére nem is teljesített hozzájárulást (mert erre nem is volt köteles).

A vonatkozó ír jogszabályok értelmében ugyanakkor az ICF által teljesítendő kifizetések csak a kárigények teljes összegének 65%-ára, de legfeljebb 825 000 €-ra fognak korlátozódni. Az egyes üzembentartókkal szemben követelt összegek fennmaradó részére nem tudni, hogy a Setanta Biztosító csődvagyona fedezetet nyújt-e, vagy azt mindenképpen a Setanta egykori ügyfele lesznek kénytelenek annak ellenére megfizetni a károsultaknak, hogy eleget tettek azon kötelezettségüknek, hogy gépjárművükre KGfB szerződést kössenek.

A MÁV ÁBE ügyében annak idején még nem merült fel, hogy különböző garancia alapok, illetve különböző tagállamok garancia alapjai közül vajon melyek kötelesek elsődlegesen helyt állni a fizetésképtelen KGfB biztosító egykori ügyfelei által okozott károkért:

(i) a biztosító székhelye,

(ii) a biztosítóval szerződő üzembentartó (károkozó), vagy

(iii) a károsult lakóhelye / székhelye

szerinti tagállam garancia alapja (feltéve, hogy az adott tagállam egyáltalán felállított ilyen alapot, hiszen a Csonka és társai kontra Magyar Állam ügyben az EuB megállapította, hogy a Gépjármű Biztosítási Irányelvből fakadóan ilyen kötelezettsége nincs a tagállamoknak)? A MÁV ÁBE ügyében ez annál kevésbé is volt kérdés, mert a MÁV ÁBE Magyarországon letelepedett biztosítóként kizárólag magyar lakóhelyű / székhelyű üzembentartókkal szerződött és az akkor hatályos magyar jog sem KGfB specifikus, sem általános garancia alapot nem intézményesített.

Más volt a helyzet a romániai székhelyű ASTRA Biztosító (Societatea Comerciala de Asigurare-Reasigurare Astra S.A.) esetében, mely Magyarországon fióktelepe útján kötött KGfB szerződéseket és amelynek fizetésképtelensége egyaránt felvetette a MÁV ÁBE csődjét követően felállított magyar, Kártalanítási Alap és a román pénzügyi felügyelet mellett működő Biztosítási Garanciaalap (FGA) helytállási kötelezettségét.

Az ASTRA és a Setanta csődje és annak határokon átnyúló következményei mára odavezettek, hogy a Bizottság napirendre tűzte a Gépjármű Biztosítási Irányelv felülvizsgálatát. A Bizottság napokban közzétett Konzultációs Dokumentumának 1.2 pontja az alábbi felvezetéssel, a következő kérdéseket (Q9 – Q11) bocsátja konzultációra:

Protection of injured parties when a cross-border motor insurer is insolvent

Victims of car accidents face a risk of not receiving compensation if the insurer of the responsible driver, based in another Member State, becomes insolvent. Not all Member States currently participate in a voluntary international agreement to ensure compensation of victims where an accident in one Member State is caused by a vehicle covered by an insolvent insurer based in another Member State. In a recent case of insolvency of an insurer providing cross-border motor insurance, a guarantee fund in another Member State (where policyholders were located) had to compensate approximately 1,750 claimants, without having received any contributions from the insurer in question. In response to the Green Paper on Retail Financial Services, several stakeholders suggested amending EU legislation to ensure that the guarantee fund of the Member State of the insolvent insurer bears the costs stemming from the claims of this insurer. The issue needs to be considered from two angles – first from the point of view of the injured party as to in which Member State s/he should claim compensation and second as to which Member State should eventually pay the final bill.

Q9:         In cases where an insurer providing insurance cross-border in another Member State becomes insolvent, what is the most appropriate solution in the case of an accident caused by a policyholder of that insolvent insurer?

a) No legally required intervention by any guarantee fund in any Member State with the consequence that the victim risks not receiving any compensation from an insurer or guarantee fund and may have to seek recourse from the responsible driver in civil courts (current situation if no voluntary agreement for compensation is in place).

b) A fund or compensation scheme in the Member State of the insurer should eventually compensate the victim/reimburse intervention of guarantee scheme of the Member State of residence of the victim.

c) A fund or compensation scheme in the Member State of the insured party (responsible driver) and/or accident should intervene, regardless of whether the insurer contributed to that fund or not.

d) A fund or compensation scheme in the Member State of the insured party (responsible driver) and/or accident should intervene, only if the insurer contributed to that fund.

e) An EU-wide fund with separate contributions.

f) Another treatment (please explain which one).

Q10:      Should injured parties seek compensation from the competent body in the Member State of:

a) their residence, in which case this body would have a recourse towards the body of the Member State where the insurers has its head office of the insurer

b) where the insurers has its head office?

If EU law were to introduce a requirement to compensate victims of traffic accidents in case of insolvency of the insurer, the question would arise whether compensation should be partial or full, as if it were provided by the insurer itself. There is currently no guarantee at EU level that victims get full compensation in such cases and Member States are free to limit it.

Q11:      Should EU law provide that in the case of insolvency of the insurer, compensation to the victim must be provided in full?