Alkotmányjogi panaszában a panaszos a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 12.K.30.870/2016/7. számú ítélete, valamint a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.VI.35.715/2016/6. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését indítványozta.
Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló tényállás szerint a 2011-től külföldön élő indítványozó 2015-ben a PannonHitel Pénzügyi Zrt-ben 20%-os közvetlen befolyásoló részesedés megszerzésének engedélyezése iránt terjesztett elő kérelmet a Magyar Nemzeti Banknál, melyhez többek között csatolta a 2010-re vonatkozó jövedelemigazolását. A Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a kérelmet elutasította azon az alapon, hogy a szerzési ellenérték vonatkozásában az indítványozónak meg kell felelnie az engedélyezési feltételeknek, a pénzügyi forrás törvényessége pedig csak akkor állapítható meg, ha az a felhasználni kívánt forrás keletkezésétől egészen a befektetésig folyamatosan fennáll. Nem volt vitás, hogy az indítványozó részéről igazolt 553.000.000.- forint összegű Magyarországon szerzett és adózott jövedelem nagy része 2004-2010. években keletkezett. Az erre vonatkozó bizonyítékok azonban nem helyettesítik a befolyásoló részesedés megszerzéséhez szükséges pénzügyi forrás törvényes eredetének az igazolását, mert a 2015. október 1-jei 232.000.000.- forintot meghaladó bankszámlaegyenleg eredete nem bizonyított, ugyanis az időmúlásra tekintettel az 5 évvel korábban megszerzett jövedelmek felhasználása megtörténhetett. Az MNB szerint ezért az indítványozó a felhasznált pénzeszközök eredetét nem igazolta kétséget kizáróan és ezáltal közvetve azt sem, hogy a pénzügyi vállalkozás 20%-os tulajdonrészét azokból a törvényes jövedelmekből kívánja megszerezni, amelyek a 2004–2010. évekre kiállított igazolásokban vannak feltüntetve.
Az indítványozó keresettel támadta az MNB határozatát, kérve annak bírósági felülvizsgálatát. A közigazgatási és munkaügyi bíróság jogerős ítéletében a keresetet elutasította, majd a jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelem nyomán a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
A Kúria álláspontja az volt, hogy az elsőfokú bíróság a pontosan és törvényesen megállapított tényállásból helytálló jogi következtetésre jutott, az ítéletében foglaltakkal a felülvizsgálati bíróság egyetértett. A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 15. § (1) bekezdés e) pontja értelmében a Felügyelet engedélye szükséges a pénzügyi vállalkozás befolyásoló részesedésének megszerzéséhez vagy a befolyásoló részesedés e törvényben meghatározott mértéket elérő növeléséhez. A Hpt. 18. § (2) bekezdés b) pontja szerint az alapító, ha a pénzügyi intézményben befolyásoló részesedést kíván szerezni, az (1) bekezdésben foglaltakon kívül az engedély iránti kérelemhez mellékeli a befolyásoló részesedés megszerzéséhez szükséges pénzügyi forrás törvényes eredetének igazolását. A Kúria az Alaptörvény 28. cikkének megfelelően eljárva kiemelte, hogy nem értett egyet az indítványozó szűkítő értelmezésével, amely a megszerzéshez szükséges pénzügyi forrás törvényes eredetének igazolására elégségesnek tekinti a szerzési szándék időpontjában történő pénzeszköz rendelkezésre állásának igazolását és a jövedelem jóval korábbi időpontban megvalósuló megszerzésének bizonyítását anélkül, hogy a kettő közötti folyamatos kapcsolat igazolható lenne.
A Kúria a „törvényes eredet” értelmezése körében az Alaptörvény 28. cikkének megfelelően eljárva kiemelte, hogy nem sérti a Hpt. rendelkezéseit az MNB, valamint az első fokú bíróság azon okfejtése, mely szerint az indítványozó által okiratokkal bizonyított jövedelemszerzés és a bankszámlán rendelkezésre álló pénzösszeg közötti összefüggést a kérelmezőnek bizonyítania kell, mert csak így igazolt a pénzügyi forrás törvényes eredete, és kizárt, hogy a kérelmező nem ismeretlen eredetű pénzösszeg felhasználásával fizeti ki a részesedését.
Az indítványozó alkotmányjogi panaszának indokolása szerint az ítéletek sértik a tulajdonhoz, a tulajdoni várományhoz, valamint a vállalkozáshoz való jogot. Az indítványozó szerint a törvényes eredet fogalma nem értelmezhető úgy, hogy az egyébként bizonyítottan törvényesen megszerzett, adózott jövedelem létén túlmenően annak „sorsát” is nyomon követhetően igazolni kell, mert ezzel olyan feltételt támaszt a hatóság, ami vagy teljesíthetetlen, vagy aránytalanul korlátozza a tulajdonnal való rendelkezést és a vállalkozás jogát, vagyis azt a módot, ahogy a saját, adózott jövedelmet fel lehet használni vállalkozási tevékenység folytatásához.
Az Alkotmánybíróság 3029/2018. (II. 6.) számú határozatában megállapította, hogy a panasz tulajdonjog sérelmét állító eleme nem megalapozott. Az Alaptörvény XIII. cikke két szempontból garantálja a tulajdonhoz való jogot. Egyrészt védi a megszerzett tulajdont az elvonás ellen, másrészt védi a szintén már megszerzett tulajdont annak korlátozása ellen, ugyanakkor a védelmi funkció és szerep csak és kizárólag a már megszerzett tulajdonjog védelmére terjed ki, függő helyzetben lévő, még el nem bírált bejelentésre, kérelemre, igényre azonban nem. Jelen ügyben az indítványozó még nem rendelkezett a megszerezni kívánt befolyásoló részesedéssel, annál inkább sem, mert az általa kezdeményezett eljárás éppen ennek az engedélyezésére irányult. A Hpt. vonatkozó rendelkezései és az ezeket értelmező hatósági illetve bírósági jogértelmezés csupán a befolyásoló részesedés megszerzését, vagyis a szerzőképességet korlátozta, de nem korlátozta a panaszos tulajdonhoz való jogát, mert azt még meg sem szerezte. Az Alkotmánybíróság szerint a vevő tulajdonszerzési jogának ilyetén való korlátozása nem érinti a tulajdonjog lényeges tartalmát, a vevő részéről a tulajdonjogi megközelítés nem jöhet számításba, mert a vevő nem tulajdonos; ugyanakkor e korlátozás éppenséggel a többi részvényes valamint más társaságok tulajdonhoz való jogának védelmét illetve törvényes érdekeinek megóvását biztosítja.
Az Alkotmánybíróság szerint nem sérült az Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdése sem, mivel a támadott bírósági ítéletek nem teszik lehetetlenné a vállalkozóvá válást, sőt a vállalkozói tevékenységen belül a pénzügyi vállalkozási tevékenységtől sincs elzárva a panaszos.
Érdemes kiemelni, hogy Stumpf István alkotmánybíró különvéleményt csatolt a többségi határozathoz, melyben kifejtette, hogy álláspontja szerint,
(i) ha a tulajdonhoz való jog védelme nem is terjed ki meghatározott tulajdon megszerzésére, a már megszerzett tulajdon egy vállalkozásba történő befektetésének lehetősége a vállalkozáshoz való jog védelmi körébe tartozik;
(ii) annak feltételekhez, engedélyhez kötése, hogy az egyén a tulajdonát milyen vállalkozásba fektetheti be, a vállalkozás szabadságának korlátozását jelenti. Értelemszerűen ugyanígy korlátozást valósít meg az engedély egyes feltételeinek hatósági és bírósági értelmezése. Lehet ez a korlátozás alkotmányos is, de mindenesetre alapjog-korlátozás;
(iii) a többségi határozat indokolása ezt a korábbi alkotmánybírósági határozatokban megfogalmazott értelmezést nem vette figyelembe, és az irányadó alapjog-korlátozási tesztet nem végezte el,
mely okból Stumpf alkotmánybíró a többségi határozat rendelkező részébe foglalt elutasító döntést nem tudta támogatni.
A Kúria és az Alkotmánybíróság most ismertetett döntéseivel jóváhagyott felügyeleti értelmezés ismeretében kijelenthető, hogy akár a Bit., akár a Hpt. alapján benyújtandó, befolyásszerzés engedélyezését célzó jövőbeli kérelmek esetén, a közreműködő jogi tanácsadóknak külön figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy
(i) nem elegendő, ha a befolyásszerzéshez felhasználni kívánt pénzeszközök megszerzésének időpontjában igazolt a törvényes forrás, hanem
(ii) tanácsot kell adni arra nézve is, hogy az ilyen pénzeszközök megszerzése és felhasználása között eltelt időben miként igazolható az egykor megszerzett és a jelenben abból rendelkezésre álló, felhasználni kívánt összegek közötti összefüggés (folyamatos kapcsolat).
