Category: Gépjármű-felelősségbiztosítás
Az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményt fogalmazott meg a KGfB biztosítók “igazolható módon” teljesítendő megintési és értesítési kötelezettségéről
Az Alkotmánybíróság elutasította a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény egyes rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói indítványt, ugyanakkor megállapította, hogy a törvény alkalmazása során a jogbiztonságból…
Jogszabálymódosítás útján a Pénzügyminisztérium egyértelművé tette, hogy biztosítási alkuszok is közreműködhetnek a nemzetközi gépjármű-felelősségbiztosítási igazolvány (Zöldkártya) kinyomtatásában és az ügyfeleik rendelkezésére bocsátásában
A Magyar Nemzeti Bank következetes értelmezési gyakorlata eddig elvetette annak lehetőségét, hogy a biztosítók által kiállított és az üzembentartók biztosítási alkuszának elektronikus úton megküldött Zöldkártyát…
Az ír Legfelsőbb Bíróság a fizetésképtelenné vált máltai székhelyű Setanta Insurance Company Limited ügyében megállapította, hogy a Setanta egykori ügyfelei által okozott károkért az ír nemzeti iroda (MIBI) nem köteles helytállni
Korábban a MÁV Általános Biztosító Egyesület és a román ASTRA biztosító fizetésképtelensége kapcsán a hazai joggyakorlatban is felmerült az a kérdés, hogy a MABISZ által…
Automatizált gépjárművek üzemelésével összefüggő kártérítési és biztosítási jogi tendenciák – kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás vs. kötelező termékfelelősség biztosítás
Csendes forradalom zajlik az autóiparban, mely idővel alapvető változásokat idéz elő a biztosítási iparágban is. A gépjárművek fejlesztésében az utóbbi időben világszerte egyre inkább előtérbe…
A Kúria elvi jelentőségű döntést hozott abban a kérdésben, hogy a sérült gépjármű maradványértékének megállapítása során az ún. roncslicit eredménye mennyiben vehető figyelembe
A Kúria elvi kérdésként kezelte és döntötte el azt a konkrét kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási perben felmerült kérdést, hogy a sérült jármű értékét (az ún. maradványértéket vagy…
Elfogadta az Országgyűlés a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz kapcsolódó baleseti adóról szóló törvénymódosítást
Az Országgyűlés 2011. november 21-i ülésnapján elfogadta az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvényt, amely 2012. január 1….